Hírek

Tanuljunk meg a szeretet nyelvén beszélni

Október közepén, az egyik utolsó szép őszi hétvégén a Szuverén Máltai Lovagrend magyar tagjainak tartott lelkigyakorlatot nemzeti kegyhelyünkön dr. Tóth Tamás atya, az MKPK titkára, a lovagrend tiszteletbeli konventuális káplánja.

Tamás atya elmélkedéseit a Szentatya áprilisi, magyarországi látogatása alatt elhangzott beszédeire építette fel, kiemelve azokat a pontokat, amelyek különösen jelentősek a Máltai Lovagrend szellemisége szempontjából.

Az első elmélkedés legfontosabb motívuma a Rózsák terén hangzott el, a Szent Erzsébet templomban, ahol Ferenc pápa szegényekkel, menekültekkel, és azok segítőivel találkozott. Tanuljunk meg a szeretet nyelvén beszélni: ezáltal nem csak pillanatnyi materiális segítséget nyújtunk, hanem a reményt, a jövőképet, és ezáltal végső soron Krisztust adjuk a másiknak – ahogy a látogatás jeligéje is mondta: Krisztus a jövőnk. Ez a küldetés a máltai rend hivatásának középpontjában áll.

A fiatalokkal való fantasztikus hangulatú találkozás során, a Papp László Sportarénában, a kalandra való készségre, a kockázatvállalásra, a mindennapi kényelemből való kilépésre buzdított a Szentatya. A sikerhez három dolog szükséges: egy magas cél, egyénileg és közösségileg egyaránt; az állandó edzés arra, hogy jót tegyünk, az Istennel való kapcsolat jegyében; és az önzetlen csapatmunka.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen pedig egy másik fontos motívumot szólaltatott meg a Szentatya: a kultúra megőrzése, egyben emberségünk megőrzése is. Végső soron a kultúra és a tudomány a krisztusi igazsághoz vezetnek, és a máltai lelkiséghez szorosan hozzátartozik ez a hivatás is: megmutatni a krisztusi igazságot, amely szabaddá tesz bennünket.

Végül Tóth Tamás atya felidézte a Szentatyának a Karmelita kolostor épületében, állami vezetők, közéleti személyiségek és diplomaták előtt elhangzott szavait Budapestről: a történelem városa, a hidak városa, a szentek városa. Ennek ápolása, továbbadása mindannyiunk feladata.

Az áprilisi pápalátogatás kivételes volt, nem csak azért, mert Olaszország mellett Magyarország az egyetlen hely, ahová többször ellátogatott a Szentatya, hanem abból a szempontból is, hogy minden beszéd az egyes helyszínekhez kapcsolódó, keresztény szempontból sorsdöntő kérdéseket érintett, amelyek feladatot adnak nem csak a máltai lovagok, hanem minden, hitünk európai és magyar jövőjét szívén viselő ember számára.

A három napos lelkigyakorlat végén Tamás atyát Szövetségünk köszönetképpen megajándékozta a Fortuna utcai rendház kápolnájában látható Filermói Boldogasszony ikon eredeti méretű másolatával.

pgb-vl


 

 

Magyar Máltai Lovagok Szövetsége (MMLSz)

H - 1014, Budapest Fortuna utca 10.
Tel.: mobil: +36 30 373 8054 | e-mail: mmlsz@maltai.hu