Hírek

Mozgássérült magyar fiatalok a muzsika városában

Salzburg, július 22-29.

A 34. alkalommal létrehozott szabadidős találkozóra közel ötszáz vendég érkezett huszonöt országból Mozart szülővárosába. A résztvevőket Fra’ Giacomo Dalla Torre del Tempio di Sanguinetto nagymesteri helytartó köszöntötte a város székesegyházában és biztosította őket folyamatos imádságáról, kérve a Mindenható és a Filermói Boldogasszony áldását életükre.

 A Magyar Máltai Lovagok Szövetségét és a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot idén tizenkilenc magyar mozgássérült és önkéntes kísérő képviselte az eseményen. A tábor célja, hogy a résztvevők olyan szabadidős és kulturális programokon vehessenek részt, amelyekben élethelyzetükből kifolyólag egyébként nem, vagy csak korlátozott mértékben volna lehetőségük. A szervezők éppen ezért olyan különleges rekreációs lehetőségekkel készültek, mint a vadvízi evezés, sóbarlang túra, repülős kaland és megannyi más. Az ,,extrém” élmények mellett kulturális csemegék is vártak a táborozókra: a hagyományos Salzburgi Ünnepi Játékok keretében komolyzenei hangversenyen vehettek részt a fiatalok. Mozart, Verdi és Puccini műveket hallgathattak meg osztrák és külföldi előadók tolmácsolásában, de felcsendült Lehár Ferenc utolsó színpadi műve, a Giuditta ,,Meine Lippen, sie küssen so heiss” című áriája is. A komolyabb tartalom mellett esténként diszkó várta a fiatalokat: a késő esti szórakozás elmaradhatatlan része a táboroknak, ahol a mozgássérültek olyan önfeledt táncba kezdhettek, amilyenben, a mindennapokban csak ritkán lehet részük. A magyar csapat a legtöbb programban képviseltette magát, életre szóló élményeket gyűjtve. Az aktív magyar jelenlétet jól példázza, hogy az öt alkalommal megjelent tábori újságban háromszor, magyar résztvevő szerepelhetett címlapon. A tábor során a magyarok tovább ápolták a nemzetközi kapcsolatokat is: ennek csúcspontja a libanoni máltai szervezettel közösen szervezett szentmise volt, ahol a két ország közösen imádkozott. A magyar fiatalok kifejezték szolidaritásukat a közel-keleti üldözött keresztények iránt és az arab nyelven elhangzott keleti rítusú misén a Szűzanya gondviselését kérték e sokat szenvedett népre. A bensőséges misét a városi székesegyházban tartott egész estét szentségimádás követte, közel 600 fő részvételével. A szabadidős és kulturális programok mellett a magyar csapat az osztrák kávéházak hangulatába is belekóstolhatott: együtt kávézhattak, süteményezhettek a salzburgi Dóm tér egyik patinás kávéházában. Az egy hetes programról a fiatalok fáradtan, de lelkiekben megújulva tértek haza, várva a jövő évi Egyesült Királyságban megrendezésre kerülő 35. ifjúsági mozgássérült tábort. „The sun has gone to bed and so must I – so long, farewell, auf wiedersehen, goodbye!” 

Magyar Máltai Lovagok Szövetsége (MMLSz)

H - 1014, Budapest Fortuna utca 10.
Tel.: mobil: +36 30 373 8054 | e-mail: mmlsz@maltai.hu