Hírek

Több, mint egy tábor!

Kárpátalján, július 15-20 közt, immár 4-ik alkalommal került megrendezésre a Máltai Ifjúsági és Mozgássérült tábor. Igaz, hogy ez a négy alkalom az elmúlt 17 év folyamán volt, folyamatában csak tavaly és idén sikerült megrendeznünk a tábort.

Idén a tábornak Karácsfalva, az ott lévő  csodálatos Görög Katolikus Líceum adott otthont.

A gyerekek ez alatt az idő alatt nem csak jól érezték magunkat, hanem a lélek, tudás és érzelem világuk is épült. Demény István szolnoki barátunknak köszönhetően a gyerekek megismerkedhettek Mongóliával, Csehországgal, és a világ csodálatos szépségeivel Afrikától a Déli sarkig.  Ellátogattunk a Kuruc-Feszt fesztiválra, Kárpátalja egyik legjelentősebb kulturális eseményére, ahol megismerkedhettek a néptánccal, népzenével és hagyományos foglalkozásokkal. A nap végén az Óriáskerékből nézhették meg a környéket és a fesztivált.

Minden nap volt lehetőség a sportolásra és a szórakozásra: többek között íjászat, úszás, karaoke, diszkó tábortűz  és szórakoztató est  tették érdekessé és hangulatossá a Tábor minden napját. De a legfontosabb mégis az a több, amit a gyerekek - és nem csak gyerekek - az esti Áhítatokkal kaptak,  és különböző olyan feladatokon keresztül, amelyek megtanították őket az egymásra figyelésre, a segítés  és az egymással való megosztás fontosságára.  Szeretném kiemelni  azokat a játékokat és feladatokat, amikor az egészséges gyerekek is megtapasztalhatták, milyen az, ha valamilyen korlát van az életükben: volt ,hogy vakon kellett teljesíteni feladatokat, vagy kéz és láb nélkül, vagy kerekesszékben. Ezek a feladatok segítettek azonosulni a társaikkal és rájönni arra, hogy nem sajnálatra van szükség, hanem a megfelelő segítségre.

Köszönjük mindazoknak akik segítettek, támogatták anyagilag, erkölcsileg vagy saját munkájukkal azt, hogy 40-en ilyen felejthetetlen napokat tölthettek egymással és a kísérőkkel. Megható volt a búcsúzás pillanata, amikor könnyes szemekkel búcsúztak egymástól olyan gyerekek, akik egy hete még nem is ismerték egymást. Mindenki úgy vált el egymástól, hogy: ”Jövőre Veled Ugyanitt!!!” Reméljük, lesz lehetőségünk jövőre is megrendezni a tábort, és még több sérült és egészséges gyermeknek  átadni azokat az értékeket, melyeket fontosnak tartunk.

Köszönettel: a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Máltai Lovagok Szövetsége (MMLSz)

H - 1014, Budapest Fortuna utca 10.
Tel.: mobil: +36 30 373 8054 | e-mail: mmlsz@maltai.hu